Szörnyen belassult és élhetetlen város ez. Persze fontosnak akarunk látszani. A Királyok Városa félúton Pest és Balaton között. Csakhogy épp a főváros és a tőlünk nyugatabbra fekvő kulturális vagy üdülőhelyek miatt vesztünk el mindent. No meg amiatt, hogy valamiért az itt élők leragadtak a szocializmusban. Ezt bizton állíthatom: valami kádárista, a kommunizmust visszasíró vágyakozás honol az itteniek szívében. Éltem több helyen is az országban, de ilyet nem tapasztaltam.

Látszólagos dolgokra vagyunk büszkék: a nagyon elhanyagolt Nemzeti Emlékhelyre, amelynek felújítását az aktuális kormány mindig kiadja valami vállalkozónak, aki aztán megcsinálja, hogy később egy másik vállalkozó lerombolja azt. Különben is, mi a Nemzeti Emlékhely fizikailag? Három tégla, meg egy kis sóder. Még a japán turisták sem tudnak mit fényképezni, az idegenvezető hiába mondja el történelmi jelentőségét.

Itt az ország közepe, az Országalma (amit egyébként rosszul raktak össze) a történelmi belváros fele macskakövezett, majd tört beton, de a végére a színház előtt megint macskakövezett, az elegánsan öltöző, jó eséllyel magassarkú cipőt hordó hölgyek legnagyobb örömére.

Amit a politikai és civil szervezetek elronthatnak, azt el is rontják. Székesfehérvár tipikus mintapéldája annak, ami az országban nagyban folyik. A választások előtt is érdemes lett volna az elemzőknek idejönniük és tanulmányt készíteni az itteni mindennapokról. Pártoktól függetlenül ugyanazt kapjuk, a nagy semmit, hol öleléssel, hol anélkül. Ennyi a különbség.

De legalább van nekünk egy Flour Tomink. Lehet éljenezni.